Ideiglenes változat
MACIEJ SZPUNAR
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2024. június 27.(1)
C‑236/23. sz. ügy
Mutuelle assurance des travailleurs mutualistes (Matmut)
kontra
TN,
Société MAAF assurances,
Fonds de garantie des assurances obligatoires de dommages (FGAO),
PQ
(a Cour de cassation [semmítőszék, Franciaország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – 2009/103/EK irányelv – Gépjármű‑felelősségbiztosítás – A kötelező biztosítás által harmadik személyek javára nyújtott garancia terjedelme – Nemzeti szabályozás, amelynek alapján a károsult utassal szemben az általa a szerződés megkötésének időpontjában szándékosan tett valótlan nyilatkozat alapján megállapítható a biztosítási szerződés semmissége”
I. Bevezetés
1. A jelen ügyben előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem a Fidelidade‑Companhia de Seguros ítélethez(2) kapcsolódik, amelyben a Bíróság kifejtette, hogy a gépjármű‑felelősségbiztosításra vonatkozó irányelvekkel ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely azt a joghatást keletkezteti, hogy a károsultakkal szemben kifogásként hozható fel valamely gépjármű‑felelősségbiztosítási szerződés semmissége, amely a biztosítottnak a közlekedési balesetben érintett jármű tulajdonosának és szokásos vezetőjének személyazonosságát illetően a szerződés megkötésekor tett hamis nyilatkozataiból ered.
2. A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy ugyanezt az értelmezést kell‑e elfogadni abban a helyzetben, amikor a károsult utas, akivel szemben a biztosítási szerződés semmisségére hivatkoznak, az, aki szerződő félként a szerződés megkötésekor e hamis nyilatkozatokat tette. Igenlő válasz esetén az a kérdés is felmerül, hogy a szerződés semmisségének harmadik fél károsulttal szembeni érvényesíthetetlensége ellenére a biztosító keresetet indíthat‑e ezen károsulttal szemben a biztosítási szerződés teljesítése során kifizetett összegek megtérítése érdekében.
II. Jogi háttér
A. Az uniós jog
3. A 2009/103/EK irányelv(3) 1. cikkének 2. pontja úgy határozza meg a „károsult” fogalmát, mint „minden, gépjármű okozta kár vonatkozásában kártérítésre jogosult személy[t]”.
4. Ezen irányelv 3. cikke a következőképpen szól:
„Az 5. cikkre is figyelemmel minden tagállam időben megteszi a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a saját területén szokásosan üzemben tartott gépjárművek rendelkezzenek gépjármű‑felelősségbiztosítással.
A biztosítással fedezett károk mértékét és a biztosítás szabályait az első bekezdésben említett intézkedések alapján kell meghatározni.
[…]
Az első bekezdésben említett biztosítás kötelezően kiterjed mind az anyagi kárra, mind a személyi sérülésre.”
5. Az említett irányelv 12. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:
„A 13. cikk (1) bekezdése második albekezdésének sérelme nélkül a 3. cikkben említett biztosítás a gépjármű vezetője kivételével kiterjed valamennyi utasnak a gépjárműhasználatból eredő személyi sérülésével kapcsolatos felelősségre.”
6. Ugyanezen irányelv 13. cikke értelmében:
„(1) Valamennyi tagállam megtesz minden megfelelő intézkedést annak érdekében, hogy a 3. cikk alkalmazása szempontjából érvénytelennek minősüljön a balesetet szenvedett harmadik fél kárigénye tekintetében a 3. cikknek megfelelően kiállított biztosítási kötvényben szereplő valamennyi olyan jogszabályi rendelkezés, illetve szerződéses kikötés, amely kizárja a biztosítás köréből azokat az eseteket, amikor a gépjárművet olyan személy használja vagy vezeti, aki:
a) e tevékenységhez nem rendelkezik kifejezett vagy hallgatólagos engedéllyel;
b) nem rendelkezik az adott gépjármű vezetésére feljogosító jogosítvánnyal;
c) megszegte az adott gépjármű műszaki állapotára és biztonságosságára vonatkozó, jogszabályi műszaki előírásokat.
Mindazonáltal az első albekezdés a) pontjában említett rendelkezés vagy kikötés érvényesíthető olyan személyekkel szemben, akik saját akaratukból szálltak be a gépjárműbe, amely a kárt okozta, amennyiben a biztosító bizonyítani tudja, hogy tudomásuk volt arról, hogy a gépjármű lopott volt.
A tagállamoknak lehetőségük van rá – a saját területükön bekövetkezett károk tekintetében –, hogy ne alkalmazzák az első albekezdésben szereplő rendelkezést, amennyiben és amilyen mértékben az elszenvedett kárért a károsult valamely szociális biztonsági szervtől kártérítést kaphat.
(2) Lopott vagy erőszakkal eltulajdonított gépjárművek esetében a tagállamok rendelkezhetnek arról, hogy a 10. cikk (1) bekezdésében meghatározott szervezet térítse meg a kárt a biztosító helyett az e cikk (1) bekezdésében megállapított feltételek mellett. Amennyiben a gépjármű szokásos üzemben tartási helye egy másik tagállam területén található, e szervezet e tagállamban nem nyújthat be kárigényt semmilyen szervezethez.
Azok a tagállamok, amelyek lopott vagy erőszakkal eltulajdonított gépjárművek esetében úgy rendelkeznek, hogy a 10. cikk (1) bekezdésében említett szervezet térítse meg a kárt, anyagi kár esetére a károsultat terhelő 250 EUR‑t nem meghaladó önrészt írhatnak elő.
(3) A tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy bármely jogszabályi rendelkezés vagy a biztosítási kötvényben található szerződéses kikötés, amely a biztosítás köréből azon az alapon zár ki egy utast, hogy tudta vagy tudnia kellett volna, hogy a gépjármű vezetője a baleset idején alkohol vagy más kábító hatású anyag befolyása alatt állt, érvénytelennek minősüljön az ilyen utas kárigénye vonatkozásában.”
B. A francia jog
7. A code des assurances (a biztosításokról szóló törvénykönyv) L. 113‑8. cikke szerint a biztosítási szerződés semmis, ha a biztosított valamely tényt rosszhiszeműen elhallgat vagy valótlan nyilatkozatot tesz, ha ez az elhallgatás vagy nyilatkozat megváltoztatja a kockázat tárgyát, vagy azt a biztosító számára a valósnál kedvezőbb színben tünteti fel, még akkor is, ha a biztosított által elhallgatott vagy eltorzított kockázat nem volt hatással a káreseményre.
III. Az alapeljárás tényállása, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés és a Bíróság előtti eljárás
8. PQ 2012. október 5‑én gépjármű‑felelősségbiztosítási szerződést kötött a Mutuelle assurance des travailleurs mutualistes társasággal (Matmut). E szerződés megkötésekor PQ úgy nyilatkozott, hogy ő az egyetlen, aki a biztosított gépjárművet vezeti.
9. 2013. szeptember 28‑án e gépjármű, amelyet az ittas állapotban lévő TN vezetett, közlekedési balesetben volt érintett, egy másik, a Mutuelle d’assurance des artisans de France (MAAF) által biztosított gépjárművel együtt. PQ, aki az első gépjármű utasa volt, e balesetben megsérült.
10. A tribunal correctionnel (büntetőbíróság, Franciaország) az előtte büntetőeljárás alá vont TN‑t bűnösnek találta többek között szárazföldi gépjármű vezetőjeként ittas állapotban PQ terhére elkövetett, három hónapot meghaladó munkaképtelenséggel járó személyi sérülés gondatlan okozásában.
11. PQ polgári jogi kártérítés iránti kérelmeket terjesztett elő. A büntetőtárgyaláson a Matmut e kérelmekkel kapcsolatban a szerződésnek az érintett gépjármű szokásos vezetője személyére vonatkozó, PQ által tett valótlan nyilatkozat miatti semmisségére vonatkozó kifogást adott elő. A Matmut kérte a perből való elbocsátását, valamint azt, hogy a PQ‑nak járó kártérítést a Fonds de garantie des assurances obligatoires de dommages‑ból (a kötelező felelősségbiztosítások alapja, FGAO) térítsék meg, amely a többek között az olyan közlekedési balesetek károsultjainak kártérítésével megbízott szervezet, amelyek vonatkozásában a felelős személy nem rendelkezik biztosítással.
12. 2018. december 17‑i ítéletével a tribunal correctionnel (büntetőbíróság) megállapította a szerződésnek a biztosított által szándékosan tett valótlan nyilatkozat miatti semmisségét. A bíróság elbocsátotta a Matmutot az eljárásból, arra kötelezte TN‑t, hogy térítse meg a károsultak kárait, és az ítéletet az FGAO‑val szemben érvényesíthetőnek nyilvánította.(4)
13. TN, az FGAO és a MAAF fellebbezést nyújtott be ezen ítélettel szemben a cour d’appelhez (fellebbviteli bíróság, Franciaország), amely helybenhagyta a ítéletet abban a részében, amelyben az megállapította a PQ és a Matmut közötti biztosítási szerződés semmisségét.
14. A cour d’appel (fellebbviteli bíróság) megállapította, hogy a biztosítási szerződés PQ általi megkötésekor TN volt az érintett gépjármű tulajdonosa és annak szokásos vezetője. Megállapította, hogy PQ szándékosan valótlan nyilatkozatot tett a szokásos vezető kilétéről, amely nyilvánvalóan megváltoztatta a biztosítót érintő kockázat megítélését, tekintettel arra, hogy TN‑t korábban ittas járművezetés miatt elítélték.
15. A tribunal correctionneltől (büntetőbíróság) eltérően azonban a cour d’appel (fellebbviteli bíróság) úgy ítélte meg, hogy a Matmut felelőssége megállapítható, és így az FGAO‑t elbocsátotta a perből. E bíróság szerint az uniós jognak a nemzeti joggal szembeni elsőbbségére figyelemmel a biztosítási szerződés szándékosan tett valótlan nyilatkozat miatti, a biztosításokról szóló törvénykönyv L. 113‑8. cikkében előírt semmisségére nem lehet hivatkozni a közlekedési baleset károsultjaival vagy azok jogutódaival szemben. Az a tény, hogy a károsult a balesetet okozó gépjármű utasa, a biztosítást megkötő személy vagy e gépjármű tulajdonosa, nem teszi lehetővé e károsultnak a „harmadik fél károsulti” minőségtől való megfosztását.
16. A Matmut a cour d’appel (fellebbviteli bíróság) ítéletével szemben felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Cour de cassation (semmítőszék, Franciaország) büntetőtanácsához azzal az indokkal, hogy a cour d’appel (fellebbviteli bíróság) a biztosításokról szóló törvénykönyv L. 113‑8. és R. 211‑13. cikkét(5) megsértve tévesen állapította meg, hogy a biztosítási szerződés semmissége PQ‑val szemben nem érvényesíthető.
17. A büntetőtanács, mivel úgy ítélte meg, hogy e felülvizsgálati kérelem vizsgálatához szükség van a biztosítási jogra szakosodott tanács véleményére, arra vonatkozó kérdést intézett ez utóbbihoz, hogy lehet‑e hivatkozni a biztosítási szerződés szándékosan valótlan nyilatkozatból eredő semmisségére a károsulttal szemben, aki egyszerre a balesetet okozó gépjármű utasa és a biztosítást megkötő személy.
18. A Cour de cassation (semmítőszék) e kérdés tárgyában eljáró második polgári tanácsa, a kérdést előterjesztő bíróság, részletesen kifejti a francia jog álláspontját a biztosítási szerződés semmisségének az olyan balesetben károsult személyekkel szembeni érvényesíthetőségét illetően, amely miatt a biztosító felelőssége megállapítható. Így a Cour de cassation (semmítőszék) ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy a szerződő fél rosszhiszeműségét, amelynek negatív jogkövetkezménye a biztosítás semmissé válása, a biztosító megtévesztésére irányuló szándék jellemzi. E valótlan nyilatkozatnak a káreseményre gyakorolt hatása nem releváns. Ezenkívül a semmisség visszaható hatállyal érinti a biztosítási szerződést, így azt úgy kell tekinteni, mint amely soha nem létezett.
19. A Cour de cassation (semmítőszék) főszabály szerint úgy ítélte meg, hogy a szerződésnek a biztosított valótlan nyilatkozatából eredő semmisségére a károsulttal szemben hivatkozni lehet, mivel a kezességvállalását megtagadó biztosító rendszeresen az FGAO felelősségére hivatkozott.
20. 2019. augusztus 29‑i ítéletétől(6) kezdődően e bíróság azt állapítja meg, hogy a biztosításokról szóló törvénykönyv rendelkezéseiben foglalt semmisségre nem lehet hivatkozni a közlekedési baleset károsultjaival vagy jogutódjaival szemben, és az FGAO‑t nem lehet arra kötelezni, hogy ilyen esetben kártérítést fizessen a károsultnak. Az ítélkezési gyakorlat e megváltoztatása ezen rendelkezéseknek a biztosítási tárgyú irányelvek fényében történő értelmezéséből eredt.
21. A kérdést előterjesztő bíróság hozzáteszi, hogy a francia jogalkotó ezt követően beiktatta a biztosításokról szóló törvénykönyvbe az L. 211‑7‑1. cikket annak érdekében, hogy e törvénykönyvet összhangba hozza az uniós joggal. Kifejti, hogy e rendelkezés értelmében a biztosítási szerződés semmissége nem érvényesíthető a közlekedési baleset károsultjaival vagy azok jogutódaival szemben, és az érintett gépjárműre vonatkozó felelősségbiztosítást nyújtó biztosító köteles kártérítést fizetni. Az említett rendelkezés pontosítja, hogy a kártérítésre jogosultnak a balesetért felelős személlyel szembeni jogai átszállnak a biztosítóra, az általa kifizetett összegek erejéig.
22. Úgy tűnik, hogy ugyanezen, jelenleg hatályos rendelkezés ratione temporis nem alkalmazható az alapügy tényállására, azaz a szerződés megkötésére és a balesetre, amelyekre 2012‑ben, illetve 2013‑ban került sor.
23. Mindemellett a kérdést előterjesztő bíróság jelzi, hogy az ítélkezési gyakorlatának a 2019. augusztus 29‑i ítéletből következő fejlődése és a biztosításokról szóló törvénykönyv L. 211‑7‑1. cikkének hatálybalépése óta a Cour de cassation (semmítőszék) egyszer sem foglalt állást abban a kérdésben, hogy a biztosítási szerződés semmisségére lehet‑e hivatkozni a gépjármű utasának minősülő károsulttal szemben, aki egyben az a biztosítási szerződést megkötő személy, aki az annak semmisségét eredményező, szándékosan valótlan nyilatkozatot tette. A kérdést előterjesztő bíróság rámutat, hogy a Bíróság ítéletei közül egyik sem vonatkozik olyan helyzetre, mint amelyről az alapügyben szó van.
24. E körülmények között határozott úgy a Cour de cassation (semmítőszék) 2023. március 30‑án kelt, a Bírósághoz 2023. április 7‑én érkezett határozatával, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:
„Úgy kell‑e értelmezni a [2009/103] irányelv 3. és 13. cikkét, hogy azokkal ellentétes a gépjármű‑felelősségbiztosítási szerződés semmisségének a károsult utassal szembeni megállapítása, ha ő az, aki a szerződés megkötésének időpontjában szerződő félként az e semmisséget okozó valótlan nyilatkozatot tette?”
25. Írásbeli észrevételeket nyújtott be a Bírósághoz a Matmut, TN, a MAAF, az FGAO, PQ és a francia kormány, valamint a Bizottság. A Bíróság úgy döntött, hogy a jelen ügyben nem tart tárgyalást.
IV. Elemzés
A. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés terjedelme és átfogalmazása
26. Előzetes döntéshozatalra előterjesztett egyetlen kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy az uniós joggal ellentétes‑e az, hogy a biztosítási szerződés semmisségére akkor is hivatkozni lehessen a károsult utassal szemben, ha ő maga az a biztosítást megkötő személy, akinek a téves nyilatkozatai okozták e semmisséget.
27. A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemből mindazonáltal kitűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak azzal kapcsolatban is kétségei vannak, hogy abban az esetben, ha a biztosítási szerződés semmisségére nem lehet hivatkozni a biztosítást megkötő károsulttal szemben, a biztosító keresetet indíthat‑e vele szemben a szerződés megkötése során szándékosan elkövetett hiba alapján azon összegek megtérítése érdekében, amelyeket e szerződés teljesítése során fizetett.
28. Megjegyzem, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem nem pontosítja, hogy a Matmut nyújtott‑e be ilyen keresetet az alapeljárás keretében, sem azt, hogy annak benyújtása lehetséges‑e egy, az alapeljáráshoz hasonló eljárás keretében.
29. E tekintetben először is emlékeztetni kell arra, hogy az uniós jogra vonatkozó kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A Bíróság csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróságok által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelmet, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson.(7)
30. Másodszor, az állandó ítélkezési gyakorlat(8) szerint a nemzeti bíróságok és a Bíróság között az EUMSZ 267. cikkel bevezetett együttműködési eljárás keretében a Bíróság feladata, hogy a nemzeti bíróságnak az előtte folyamatban lévő ügy eldöntéséhez hasznos választ adjon. Ezt szem előtt tartva adott esetben a Bíróságnak át kell fogalmaznia a feltett kérdéseket. Az a körülmény, hogy valamely nemzeti bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést formálisan bizonyos uniós jogi rendelkezésekre hivatkozva fogalmazta meg, nem akadálya annak, hogy a Bíróság megadja e bíróság számára az uniós jog értelmezésének minden olyan elemét, amely hasznos lehet az utóbbi előtt folyamatban lévő ügy eldöntéséhez, akár hivatkozott ezekre a kérdéseinek megfogalmazásában, akár nem. E tekintetben a Bíróságnak kell a nemzeti bíróság által szolgáltatott információk összessége és különösen az előzetes döntéshozatalra utalás indokolása alapján meghatározni az uniós jog azon rendelkezéseit, amelyeknek az értelmezése a per tárgyára figyelemmel szükséges.
31. Ennélfogva az előzetes döntéshozatal terén rá háruló feladat ellátása során a Bíróságnak adott esetben át kell fogalmaznia az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket, amelyek releváns voltát még a jelen indítvány 29. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően történő átfogalmazásukat követően is vélelmezni kell.(9)
32. A jelen ügyben, annak ellenére, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem nem tartalmaz információt a biztosító azon lehetőségére vonatkozóan, hogy keresetet indítson a biztosítást megkötő károsulttal szemben, nem tűnik nyilvánvalónak, hogy az ilyen kereset benyújtásának az uniós joggal való összeegyeztethetőségével kapcsolatos kérdéskör ne függne össze az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával, vagy hipotetikus problémát érintene. Ugyanis, noha az alapeljárás a baleset okozójának büntetőjogi felelősségére vonatkozik, a polgári jogi kártérítés iránti kérelmeket mindazonáltal ezen eljárás keretében vizsgálják. Egyébiránt, amint azt a felek – e problémakört részletesen tárgyaló – írásbeli észrevételei is mutatják, a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem minden olyan elemet tartalmaz, amely szükséges ahhoz, hogy hasznos választ lehessen adni az ilyen kereset összeegyeztethetőségére vonatkozó kérdésre.
33. E körülmények között azt javaslom a Bíróságnak, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést akként fogalmazza át, hogy azzal a kérdést előterjesztő bíróság először is azt kívánja megtudni, hogy a 2009/103 irányelv 3. és 13. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely lehetővé teszi, hogy a gépjármű‑felelősségbiztosítási szerződés semmisségére a károsult utassal szemben hivatkozzanak, ha egyúttal ő a szerződő fél, és a semmisség e szerződő fél által az érintett gépjármű szokásos vezetőjére vonatkozóan szándékosan tett valótlan nyilatkozat következménye.
34. Az átfogalmazásra vonatkozó javaslatom szerint a kérdést előterjesztő bíróság az e kérdésre adandó igenlő válasz esetén másodszor azt kívánja megtudni, hogy e rendelkezéseket úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás is, amely lehetővé teszi a biztosító számára, hogy a károsult utasnak az érintett jármű szokásos vezetőjére vonatkozó, szándékosan valótlan nyilatkozatán alapuló keresetet indítson a károsult utassal szemben az e szerződés teljesítése során neki kifizetett teljes összeg megtérítése érdekében, ha egyúttal e károsult utas a szerződő fél.
B. A biztosítási szerződés semmisségének érvényesíthetősége
35. A biztosítási szerződés érvényességének törvényi feltételeit nem az uniós jog, hanem a tagállamok joga szabályozza.(10) Ez utóbbiak mindazonáltal kötelesek valamennyi gépjárműbalesetet szenvedett utas számára biztosítani, hogy a kötelező felelősségbiztosítás megtérítse az őket ért kárt. A Bíróság ítélkezési gyakorlatából az is következik, hogy a tagállamok az ezen a területen fennálló hatásköreiket az uniós jog tiszteletben tartása mellett kötelesek gyakorolni, és hogy a gépjárműbalesetekből eredő károk megtérítésére vonatkozó nemzeti rendelkezések nem akadályozhatják a 2009/103 irányelv hatékony érvényesülését.(11)
36. Így az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés első részének megválaszolásához először is meg kell határozni, hogy a károsult utas, aki egyben a szerződő fél is, és aki a biztosítási szerződés megkötésének időpontjában a valótlan nyilatkozatokat tette, a 2009/103 irányelv által védeni kívánt személyek közé tartozik‑e. A biztosítási szerződés semmisségének e károsult utassal szembeni érvényesíthetősége ugyanis csak igenlő válasz esetén foszthatja meg őt a kártérítéshez való jogától, és veszélyeztetheti következésképpen ezen irányelv hatékony érvényesülését. Ezért adott esetben másodszor azt fogom megvizsgálni, hogy e semmisség érintett személlyel szembeni érvényesíthetősége sérti‑e az említett irányelvet és annak hatékony érvényesülését.
1. A harmadik fél károsultak védelméről
a) A károsultak védelmére vonatkozó általános szabály
37. A 2009/103 irányelvnek többek között az a célja, hogy hasonló bánásmódot biztosítson a gépjárművek által okozott balesetek károsultjainak, függetlenül attól, hogy az Unión belül hol történt a baleset, illetve a gépjárművek által okozott balesetek károsultjai védelmének biztosítása.(12) Ezen irányelv rendelkezései ugyanis a kötelező felelősségbiztosítás területére vonatkozó, az ezen gépjárművek által okozott balesetek károsultjainak védelmére irányuló célkitűzést folyamatosan biztosító és erősítő uniós szabályozás fejlődésének eredményét képezik.(13)
38. E tekintetben a 2009/103 irányelv, amint az az (1) preambulumbekezdéséből kitűnik, a tagállamok gépjármű‑felelősségbiztosításra és a biztosítási kötelezettség ellenőrzésére vonatkozó jogszabályainak közelítéséről szóló korábbi irányelveket kodifikálta, azok lényegi módosítása nélkül. Az e korábbi irányelvekre vonatkozó ítélkezési gyakorlat következésképpen átültethető a 2009/103 irányelv megfelelő rendelkezéseinek értelmezésére is.(14)
39. A károsultak Unión belüli „hasonló” védelmére irányuló célkitűzés elérése érdekében a 2009/103 irányelv megállapítja azt az általános szabályt, amely szerint a károsultak jogosultak a biztosító általi kártérítésre, valamint megállapítja az e szabály alóli kivételeket. Ebből a szempontból e kivételek kimerítő jellegűek, és azokat szigorúan kell értelmezni.(15)
40. E tekintetben a 2009/103 irányelv 1. cikke 2. pontjának és 3. cikke első bekezdésének egymással összefüggő rendelkezéseiből az következik, hogy az ezen irányelv alapján biztosítandó védelem kiterjed minden olyan személyre, aki a polgári jogi felelősségre vonatkozó nemzeti jog alapján jogosult a gépjárművek által okozott kár megtérítésére.(16)
41. Konkrétabban a 2009/103 irányelv 3. cikke kötelezővé teszi a tagállamok számára annak garantálását, hogy a rendszerint a területükön üzemben tartott járművek használatával kapcsolatos polgári jogi felelősség biztosítási fedezet alatt álljon, és meghatározza azon kártípusokat és harmadik fél károsultakat, amelyekre és akikre a biztosításnak ki kell terjednie. A harmadik fél károsultak jogait illetően ezen irányelv 3. cikkének első bekezdésébe ütközik az, hogy a biztosító törvényi rendelkezésre vagy bármely szerződési záradékra hivatkozással megtagadhatja a kártérítést a biztosított gépjárművel okozott baleset harmadik fél károsultjaitól. Az említett irányelv 13. cikkének (1) bekezdése pusztán megismétli ezt a kötelezettséget az e rendelkezésben említett egyes különleges eseteket illetően.(17)
42. Ezen észrevételek fényében kell meghatározni, hogy a jelen ügyben a károsult utas, aki egyúttal a szerződő fél, valamint az, aki a valótlan nyilatkozatokat tette, a 2009/103 irányelv által védeni kívánt „harmadik fél károsultak” körébe tartozik‑e.
b) Az utas mint károsult
43. A 2009/103 irányelv által szabályozott kötelező gépjármű‑felelősségbiztosítás többek között – amint azt ezen irányelv 12. cikkének (1) bekezdése megköveteli – a gépjármű vezetője kivételével kiterjed valamennyi utasnak a gépjárműhasználatból eredő személyi sérülésére.
44. A Bíróság már tisztázta, hogy a korábbi irányelvek azon rendelkezéseinek, amelyek a 2009/103 irányelv rendelkezéseinek megfelelnek, az volt a célja, hogy – az ezen irányelvekben előírt kivételektől tekintve – valamennyi gépjárműbalesetet szenvedett utas számára biztosítsák, hogy a kötelező felelősségbiztosítás megtérítse az őket ért kárt.(18)
45. Igaz, hogy a 2009/103 irányelv 13. cikke (1) bekezdésének a) pontja olyan kivételt ír elő, amely érintheti a vezetőtől eltérő utasok helyzetét. E rendelkezés értelmében ugyanis a tagállam dönthet úgy, hogy a (szerződéses vagy jogszabályi) kizárási kikötést érvényesíthetővé teszi olyan személyekkel szemben, akik saját akaratukból szálltak be a gépjárműbe, amennyiben a biztosító bizonyítani tudja, hogy tudomásuk volt arról, hogy a gépjármű lopott volt. Márpedig nem vitatott, hogy a jelen ügyben nem ez volt a helyzet.
46. Ezért a 2009/103 irányelv által szabályozott kötelező biztosítást illetően az a körülmény, hogy a károsult utasa volt a gépjárműnek, amely a kárát okozta, nem foszthatja meg e személyt a közlekedési balesettel okozott károk megtérítéséhez való jogától.
c) A szerződő fél mint károsult
47. A jelen ügyben a biztosítási szerződésben részes egyik fél, tudniillik a biztosítást megkötő személy hivatkozik a „baleset károsultjakénti” minőségére annak érdekében, hogy a biztosítótól kártérítést kapjon.
48. E tekintetben, amint azt megjegyeztem,(19) az uniós jogból eredő védelem kedvezményezettjeinek meghatározása érdekében mind a 2009/103 irányelv, mind pedig a Bíróság ítélkezési gyakorlata a „harmadik fél károsult” fogalmát használja. E fogalom használata arra utalhat, hogy az ezen irányelv által nyújtott védelem kizárólag azokra a személyekre vonatkozik, akik nem állnak szerződéses kapcsolatban („harmadik fél”) azzal a biztosítóval, amelynek felelőssége megállapítható lehet.
49. Mindazonáltal elsősorban a „harmadik fél károsult” fogalma csak a 2009/103 irányelv 13. cikkében szerepel. Ez a „Kizáró okok” címet viselő rendelkezés arra kötelezi a tagállamokat, hogy minden megfelelő intézkedést tegyenek meg annak érdekében, hogy ezen irányelv „3. cikk[ének] alkalmazása szempontjából” érvénytelennek minősüljön a balesetet szenvedett harmadik fél kárigénye tekintetében valamennyi olyan jogszabályi rendelkezés, illetve szerződéses kikötés, amely kizárja a biztosítás köréből a gépjármű előbbi rendelkezésben meghatározott különös esetekben történő használatát vagy vezetését.
50. A 2009/103 irányelv (15) preambulumbekezdése tisztázza ezen irányelv 13. cikkének célját, és kimondja, hogy a balesetet elszenvedők érdekében bizonyos kizárási záradékok érvényesülését a biztosító és a balesetért felelős személy közötti viszonyra kell korlátozni. A contrario, e preambulumbekezdés szerint az említett irányelv 13. cikke értelmében és az abban foglalt kivételek fenntartásával az ilyen (jogszabályi és szerződéses) kizárási kikötések ennélfogva hatálytalanok a biztosító és a balesetért felelős személytől eltérő bármely károsult közötti viszonyban. Következésképpen az említett preambulumbekezdés szerint az e rendelkezésben szereplő, a „balesetet szenvedett harmadik fél[re]” való hivatkozást úgy kell érteni, hogy e kifejezés a közlekedési balesetnek a baleset okozóján kívüli károsultjaira vonatkozik. Ily módon és általánosabban, az említett rendelkezés értelmében vett „harmadik fél károsult” fogalma magában foglalhatja a biztosítóval szerződéses kapcsolatban álló személyeket is.
51. Másodsorban, a 2009/103 irányelv ilyen értelmezése megfelel a Mengozzi főtanácsnok által kifejtett értelmezésnek, aki a Churchill Insurance Company és Evans ügyre vonatkozó indítványában annak megállapítását javasolta, hogy baleset esetén ugyanis „harmadik személynek” minősül minden, a balesetet okozó vezetővel nem azonos jogalany.(20)
52. Harmadsorban, a Bíróság már tisztázta, hogy az a körülmény, hogy egy közlekedési baleset károsultja a szerződő fél, nem teszi lehetővé e személy kizárását a 2009/103 irányelvet megelőző irányelvek 2009/103 irányelv 12. cikke (3) bekezdésének és 13. cikke (1) bekezdésének megfelelő rendelkezései szerinti „harmadik fél károsult” fogalmából.(21)
53. Így az a tény, hogy a károsult utas a szerződő fél, azt sem teszi lehetővé, hogy kizárják őt a 2009/103 irányelv által a közlekedési balesetek károsultjai számára biztosított védelemből.
d) A valótlan nyilatkozatokat tevő személy mint károsult
54. A jelen ügy sajátossága abban rejlik, hogy az érintett személy nemcsak az utas, aki a közlekedési baleset károsultja, és aki szerződéses kapcsolatban áll azzal a biztosítóval, amelynek felelősségéről szó van, hanem a biztosítási szerződés semmisségét eredményező, szándékosan valótlan nyilatkozatot tevő személy is.
55. Amint arra rámutattam,(22) a 2009/103 irányelv tartalmaz egy olyan kivételt, amely lehetővé teszi, hogy ne nyújtsanak kártérítést a károsultaknak – tekintettel arra, hogy maguk idézték elő a helyzetet –, tudniillik azon személyek esetében, akik saját akaratukból szálltak be a gépjárműbe, amely a kárt okozta, amennyiben a biztosítótársaság bizonyítani tudja, hogy tudomásuk volt arról, hogy a gépjármű lopott volt. Ezzel szemben ezen irányelv nem ír elő ilyen kivételt arra az esetre, ha a biztosítási szerződést a szerződő fél valótlan nyilatkozatai alapján kötötték meg.
56. Ennélfogva, amint azt a Bíróság megállapította,(23) az a körülmény, hogy a biztosítótársaság ezt a szerződést a biztosított hiányos adatainak vagy hamis nyilatkozatainak alapján kötötte meg, nem olyan jellegű, hogy lehetővé tegye számára, hogy a szerződés semmisségére vonatkozó rendelkezésekre hivatkozzon, és azt kifogásként hozza fel a harmadik személy károsulttal szemben, annak érdekében, hogy mentesítse magát azon kötelezettsége alól, miszerint meg kell térítenie e személynek a biztosított jármű által okozott balesetből eredő kárt. Másként fogalmazva, a 2009/103 irányelv szempontjából az a tény, hogy a károsult utas a szerződő fél, aki a biztosítási szerződés megkötésének időpontjában e valótlan nyilatkozatokat tette, nem változtat az ezen irányelv értelmében vett „harmadik fél károsulti” minőségén és az e minőséggel rendelkező személyek számára biztosított védelmen.
57. Most azt kell megvizsgálni, hogy e következtetést nem kérdőjelezi‑e meg a csalás és a visszaélés tilalmának elvére alapított érv. Írásbeli észrevételeiben ugyanis a Matmut arra hivatkozik, hogy ezen elv szempontjából nem fogadható el, hogy a valótlan nyilatkozatokat tevő személy hivatkozhasson a biztosításra, és ily módon hasznot húzhasson a csalásból.
e) A csalás és a visszaélés tilalmának elve
1) A probléma ismertetése
58. A 2009/103 irányelv nem szabályozza az ezen irányelv által a szerződő fél számára biztosított jogokkal a szerződő fél általi visszaélés kérdését. Az uniós jogban azonban létezik egy általános elv, amely szerint e jog szabályozásának alkalmazása nem értelmezhető oly módon, hogy az kiterjedjen a visszaélésszerű vagy csalárd ügyletekre. Ezenkívül számomra úgy tűnik, hogy ezen elvnek a biztosítási szerződés semmisségének érvényesíthetőségével összefüggésben történő alkalmazását a Bíróság a közelmúltban hozott Liberty Seguros végzésben vizsgálta.
59. A Bíróság által e végzésben elemzett, előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés a biztosító arra irányuló keresetéből eredt, hogy a szerződő félnek az érintett gépjárművel folytatott tevékenységre vonatkozó hamis nyilatkozatai miatt állapítsák meg a biztosítási szerződés semmisségét. Az e keresetet elbíráló bíróságnak arról kellett határoznia, hogy ezen semmisségre lehet‑e hivatkozni a közlekedési balesetben károsult harmadik személyekkel szemben.
60. A Bíróság nemleges választ adott, és többek között úgy ítélte meg, hogy nem állítható, hogy egy olyan helyzetben, amelyben a szerződő fél eltitkolta az általa az érintett gépjárművel folytatni kívánt valós tevékenységet, és az utasoknak tudomással kellett bírniuk a szerződő fél által nyújtott szolgáltatás jogellenes jellegéről, az uniós jogra a nemzeti jog megkerülése céljából hivatkoznak, annak érdekében, hogy abból az uniós jog céljaival ellentétes előnyhöz jussanak.(24)
61. Úgy tűnik, hogy e szövegrészben a Bíróság azt kívánta jelezni, hogy a szóban forgó helyzet nem felel meg a két fő összefüggésnek, amelyben a visszaélés fogalma vizsgálható, tudniillik annak az esetnek, amikor az uniós jogra a nemzeti jog megkerülése érdekében hivatkoznak, valamint annak az esetnek, amikor uniós jogi rendelkezésekre ugyanezen rendelkezések céljával ellentétes módon támaszkodnak előny megszerzése végett.(25)
62. Márpedig, ha a szövegkörnyezetet figyelembe véve helyesen értelmezem az említett szövegrészt, a Bíróság által vizsgált helyzet megfelel a második összefüggésnek, vagyis annak a helyzetnek, amelyben az uniós jogra közlekedési balesetben károsult olyan személyek hivatkoztak, akik a „harmadik fél károsulti” minőségükre annak érdekében kívántak hivatkozni, hogy a biztosítási szerződésnek a szerződő fél hamis nyilatkozataiból eredő semmissége miatt ne fosszák meg őket a kártérítéshez való joguktól.
63. Ezzel szemben a jelen ügyben, ha a Matmut érvelését követjük, a szerződő fél az, aki ugyanezen cél elérése érdekében a „harmadik fél károsulti” minőségére kíván hivatkozni. Ilyen helyzetben az uniós jogra, pontosabban a 2009/103 irányelv 3. és 13. cikkére annak érdekében hivatkoznak, hogy megkerüljék a biztosítási szerződés semmisségére vonatkozó nemzeti rendelkezés alkalmazását, amely semmisségre egyébként a valótlan nyilatkozatokat tevő személlyel szemben hivatkozni lehetne.
64. E körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy a bizonyításra vonatkozó nemzeti jogi szabályoknak megfelelően – amennyiben nem sérül az uniós jog tényleges érvényesülése – megvizsgálja, hogy a visszaélésszerű magatartás tényállási elemei fennállnak‑e az alapügyben.(26) Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elbírálása során a Bíróság adott esetben iránymutatásokat adhat a nemzeti bíróságoknak annak érdekében, hogy segítsen nekik az általuk megítélendő tényállási helyzetek értékelésében.(27) Néhány észrevételt teszek tehát a csalás és a visszaélés tilalma elvének alkalmazásával kapcsolatban arra az esetre, ha a Bíróság úgy döntene, hogy ilyen iránymutatásokkal szolgál a kérdést előterjesztő bíróság számára.
2) A csalás és a visszaélés tilalma elvének alkalmazásával kapcsolatos észrevételek
65. A visszaélésszerű magatartás fennállásának megállapításához egy objektív és egy szubjektív elem együttes fennállása szükséges.
66. A Bíróság ítélkezési gyakorlatának(28) megfelelően a visszaélésszerű magatartás bizonyításához egyrészt objektív körülmények együttese szükséges, amelyből az következik, hogy az uniós szabályozás által előírt feltételek formális tiszteletben tartása ellenére nem valósul meg e szabályozás célja, másrészt pedig egy szubjektív elem szükséges, amely azon szándékban áll, hogy az uniós szabályozáson alapuló előnyt az annak megszerzéséhez szükséges feltételek mesterséges módon való megteremtése útján szerezzék meg.
67. Véleményem szerint, mivel a jelen ügyben úgy tűnik, hogy az uniós szabályozás célja a priori megvalósul, számomra célszerűnek tűnik az elemzést nem az objektív, hanem a szubjektív elemmel kezdeni annak meghatározása érdekében, hogy mi volt az érintett személy szándéka, valamint annak vizsgálata érdekében, hogy e szándék visszaélésnek minősül‑e, és adott esetben a kívánt eredmény veszélyeztetheti‑e az uniós jog célját.(29)
68. A 2009/103 irányelv 3. és 13. cikkének célja ugyanis annak biztosítása, hogy – az ezen irányelv által előírt kivételek fenntartásával – a közlekedési balesetek valamennyi károsultja jogosult legyen a kártérítésre, valamint az e jogot korlátozó nemzeti rendelkezések és szerződéses kikötések alkalmazásának mellőzése.
69. Nem vitatott, hogy PQ az alapügyben szóban forgó balesetben megsérült, és az alkalmazandó jog szerint jogosult az elszenvedett károk megtérítésére. Ezenkívül semmi nem utal arra, hogy e baleset mesterségesen megteremtett körülmények között következett volna be, vagy hogy – tekintettel arra, hogy a vezető ki van zárva azon személyek köréből, akikre a biztosítás kiterjed(30) – PQ azért foglalta el az utas helyét ahelyett, hogy ő maga vezette volna a gépjárművet, hogy baleset esetén kártérítést kaphasson a biztosítótól.
70. Ezenkívül nem szabad szem elől téveszteni, hogy érvével a Matmut nem arra hivatkozik, hogy az érintett gépjárművet a baleset időpontjában TN vezette, hanem arra, hogy a biztosítási szerződés megkötésekor nem őt jelölték meg e gépjármű szokásos vezetőjeként. E tekintetben, ha PQ lett volna a gépjármű szokásos vezetője és TN alkalmanként vezette volna a gépjárművet, nem merülne fel a biztosítási szerződés semmisségének kérdése. A 2009/103 irányelvvel ugyanis ellentétes az, hogy a biztosító azon kötelezettsége, hogy a biztosított gépjárművet érintő közlekedési baleset károsultjának kárát megtérítse kizárt legyen abban az esetben, ha ezt a balesetet nem a biztosítási kötvényen feltüntetett személy okozta.(31)
71. Így a Matmut érve arra a tényre vonatkozik, hogy PQ a biztosítási szerződés megkötésekor valótlan nyilatkozatot tett, és nem valamennyi károsult előnyére, hanem saját személyes előnyére kíván figyelmen kívül hagyni egy nemzeti rendelkezést, amely szerint ez a biztosítási szerződés e valótlan nyilatkozat miatt semmis.
72. E tekintetben megjegyzendő, hogy a Bíróság eltérő megfogalmazásokat használ a valamely visszaélésszerű vagy csalárd magatartás szubjektív elemének leírására.
73. Egyes ítéleteiben ugyanis a Bíróság rámutat, hogy a szubjektív elem azon szándékban áll, hogy az uniós szabályozáson alapuló előnyt az annak megszerzéséhez szükséges feltételek mesterséges módon való megteremtése útján szerezzék meg,(32) míg más ítéletekben azt hangsúlyozza, hogy ez az elem csak akkor áll fenn, ha a szóban forgó magatartás elsődleges célja az ilyen előny megszerzésére korlátozódik.(33)
74. Mindenesetre meg kell állapítani, hogy ami a nemzeti jognak a másodlagos jog révén történő megkerülését illeti, az ilyen magatartás tilalma nem releváns akkor, ha a szóban forgó ügyleteknek lehet más magyarázata is, mint pusztán valamely jogtalan előny szerzése .(34)
75. Így azt kell megvizsgálni, hogy PQ szóban forgó magatartásának elsődleges célja az egyébként alkalmazandó nemzeti rendelkezések megkerülésére korlátozódott‑e. E tekintetben a visszaélésszerű magatartás fennállásának vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróságtól megköveteli, hogy az adott ügy valamennyi tényét és körülményét figyelembe vegye, beleértve az azon ügyletet megelőző és azt követő tényeket és körülményeket is, amelynek visszaélésszerű jellegére hivatkoznak.(35)
76. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemre vonatkozó értelmezésem szerint a valótlan nyilatkozatokat PQ annak érdekében tette, hogy eleget tegyen az érintett gépjárműre vonatkozó biztosítási kötelezettségnek, és kedvezőbb biztosítási díj vonatkozzon rá annál, mint amelyet akkor kellett volna fizetni, ha a biztosító ismerte volna e gépjármű szokásos vezetőjének kilétét. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból ugyanis az tűnik ki, hogy e valótlan nyilatkozatok indoka az volt, hogy TN‑t ne tüntessék fel az említett jármű szokásos vezetőjeként, tekintettel arra, hogy TN‑t korábban ittas járművezetés miatt elítélték. Márpedig e körülmény nyilvánvalóan megváltoztatta a biztosítót érintő kockázat megítélését.
77. Ennélfogva – a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálatra is figyelemmel – nem állapítható meg, hogy PQ azzal az elsődleges céllal tett volna valótlan nyilatkozatokat, hogy ő maga hivatkozzon a 2009/103 irányelv 3. és 13. cikkére, és megkerüljön egy, a biztosítási szerződések semmisségének jogszabályi feltételeire vonatkozó nemzeti rendelkezést. A fentiek alapján ezen irányelv rendelkezéseire tekintettel PQ‑t baleset „harmadik fél károsultjának” kell tekinteni.
78. E vizsgálatot illetően hozzá kell tenni, hogy biztosítani kell annak lehetőségét, hogy az a személy, akinek a csalárd vagy visszaélésszerű magatartás tanúsítását felróják, a tisztességes eljáráshoz való joghoz kapcsolódó garanciák tiszteletben tartása mellett vitathassa az ezen állítás alapjául szolgáló információkat.(36)
79. A teljesség kedvéért, felmerülhet a kérdés, hogy a biztosításokról szóló törvénykönyv L. 113‑8. cikkét nem kell‑e olyan nemzeti rendelkezésnek tekinteni, amellyel a francia jogalkotó a biztosítást kötő személyek csalárd és visszaélésszerű magatartásának orvoslására törekszik. Egy ilyen nemzeti rendelkezés alkalmazása azonban csak olyan helyzetben lehetséges, amelyben az érintett magatartása a csalás és a visszaélés tilalma uniós jogi általános elve értelmében mindenképpen csalárdnak vagy visszaélésszerűnek minősülne.(37) Az ilyen nemzeti rendelkezés végrehajtása ugyanis nem sértheti a 2009/103 irányelv 3. és 13. cikkének teljes érvényesülését és egységes alkalmazását.(38) Nem módosíthatja tehát e rendelkezések hatályát,(39) ami akkor állna fenn, ha a szerződő felet, aki a valótlan nyilatkozatokat tette, megfosztanák az említett rendelkezések értelmében vett „harmadik fél károsulti” minőségétől.
80. E körülmények között azt kell még meghatározni, hogy a 2009/103 irányelv 3. és 13. cikkének hatékony érvényesülésével ellentétes‑e, hogy a biztosítási szerződés semmisségére olyan harmadik fél károsulttal szemben hivatkozzanak, aki a szerződő fél, és aki e szerződés megkötésekor a valótlan nyilatkozatokat tette.
2. A 2009/103 irányelv 3. és 13. cikkének hatékony érvényesüléséről
a) A szerződés semmisségének harmadik fél károsulttal szembeni érvényesíthetősége
81. A jelen ügyben felmerül a kérdés, hogy a kártérítéshez való jog biztosítótársaság általi megtagadása következhet‑e abból, hogy a biztosítási szerződésnek a szerződő fél valótlan nyilatkozataiból eredő semmisségére hivatkozni lehet e szerződő féllel szemben.
82. Amint azt említettem,(40) a 2009/103 irányelvnek nem célja a biztosítási szerződések érvényessége jogszabályi feltételeinek harmonizálása. Bár a tagállamok szabadon határozhatják meg ezeket a feltételeket, hatáskörüket az uniós jog tiszteletben tartása mellett kötelesek gyakorolni, és a gépjárműbalesetekből eredő károk megtérítésére vonatkozó nemzeti rendelkezések nem akadályozhatják ezen irányelv hatékony érvényesülését.
83. Így, noha a 2009/103 irányelvvel nem ellentétes az olyan nemzeti rendelkezés, amely előírja, hogy a biztosítási szerződés semmis, ha azt a szerződő fél valótlan nyilatkozatai alapján kötötték, ezen irányelv körülhatárolja a semmisség joghatásait annyiban, amennyiben az veszélyeztetheti ezen uniós jogi aktus hatékony érvényesülését.
84. E tekintetben az, ha a biztosítási szerződés semmissége érvényesíthető lenne a károsult utassal szemben, aki egyúttal a szerződő fél is, e személy kártérítésének elmaradását vonná maga után, és következésképpen sértené a 2009/103 irányelv hatékony érvényesülését. Ezt az értelmezést nem kérdőjelezi meg az a lehetőség, hogy az említett személy részére az FGAO kártérítést nyújt.
b) A károsultak kárainak megtérítéséért felelős szervezet közreműködése
85. A kérdést előterjesztő bíróság kétségeit fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy befolyásolja‑e az alkalmazandó értelmezést az a körülmény, hogy az FGAO köteles kártérítést fizetni a károsultnak abban az esetben, ha a szerződés semmisségét a károsulttal szemben érvényesíthetőnek nyilvánítják.
86. E tekintetben a 2009/103 irányelv 10. cikke szerint valamennyi tagállam köteles „létrehoz[ni] vagy felhatalmaz[ni] egy szervezetet, amelynek feladata, hogy legalább a biztosítási kötelezettség mértékéig megtérítse azt a kárt, amely egy azonosítatlan gépjármű, vagy a 3. cikkben meghatározott biztosítási kötelezettségnek eleget nem tevő gépjármű által okozott anyagi kár vagy személyi sérülés következtében keletkezett”.
87. Mindazonáltal, amint azt a Bíróság kifejtette,(41) azt a megállapítást, hogy valamely nemzeti rendelkezés a harmadik fél károsultak kártérítésének elmaradását vonhatja maga után, következésképpen sérti a 2009/103 irányelv hatékony érvényesülését, az a lehetőség sem teszi vitathatóvá, hogy az ezen irányelv 10. cikkének való megfelelés céljából létrehozott szervezet kártérítést fizethet a károsultnak.
88. Az ilyen szervezet közreműködését ugyanis végső megoldásként írták elő, kizárólag arra az esetre, ha a kárt a biztosítási kötelezettségnek eleget nem tevő gépjármű okozta. A gépjármű‑felelősségbiztosítás kötelező, és a tagállamok feladata annak biztosítása, hogy – a 2009/103 irányelvben előírt eltérések fenntartásával – a területükön nyilvántartásba vett gépjárművek tulajdonosai vagy üzemben tartói szerződést kössenek valamely biztosítótársasággal. Az, ha valamely tagállam nem tesz eleget ennek a felügyeleti kötelezettségnek, nem eshet a közlekedési balesetek károsultjainak kárára, és ha erre kerül sor, az e tagállam által létrehozott vagy felhatalmazott szervezetnek kell kártérítést fizetnie a károsultak számára. Ezzel szemben nem lehet valamely felhatalmazott szervezet közreműködésére hivatkozni annak érdekében, hogy a biztosító mentesüljön a felelősség alól, ha a biztosítási szerződés megkötésére vonatkozó kötelezettségnek eleget tettek.
3. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés első részére vonatkozó következtetés
89. A fentiekben elvégzett elemzést követően mindenekelőtt úgy vélem, hogy az a tény, hogy a károsult utas a szerződő fél, aki a biztosítási szerződés megkötésének időpontjában a szokásos vezető kilétére vonatkozó valótlan nyilatkozatokat tette, nem változtat a 2009/103 irányelv értelmében vett „harmadik fél károsulti” minőségén és az e minőséggel rendelkező személyek számára biztosított védelmen.(42) A jelen ügy körülményei között továbbá nem tekinthető úgy, hogy a csalás és a visszaélés tilalma elvének alkalmazása lehetővé teszi, hogy megtagadják tőle ezt a védelmet.(43) Végül, ezen irányelvet megfosztaná hatékony érvényesülésétől az, ha a biztosító a biztosítási szerződés e valótlan nyilatkozatokból eredő semmisségének érvényesíthetősége miatt megtagadná e személytől a kártérítéshez való jogot.(44)
90. E körülmények között az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés első részére azt a választ kell adni, hogy a 2009/103 irányelv 3. és 13. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely lehetővé teszi, hogy a gépjármű‑felelősségbiztosítási szerződés semmisségére a károsult utassal szemben hivatkozzanak, ha egyúttal ő a szerződő fél, és a semmisség az e szerződő fél által az érintett gépjármű szokásos vezetőjére vonatkozóan szándékosan tett valótlan nyilatkozat következménye.
C. A megtérítési kereset indításához való jog
91. Emlékeztetőül, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés második része arra vonatkozik, hogy a 2009/103 irányelv 3. és 13. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás is, amely lehetővé teszi a biztosító számára, hogy a károsult utasnak az érintett jármű szokásos vezetőjére vonatkozó, szándékosan valótlan nyilatkozatán alapuló keresetet indítson a károsult utassal szemben az e szerződés teljesítése során neki kifizetett teljes összeg megtérítése érdekében, ha egyúttal e károsult utas a szerződő fél.
92. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés második részének megválaszolása érdekében először azt vizsgálom meg, hogy az uniós jog szabályozza‑e a szerződő fél szerződés megkötésekor tett valótlan nyilatkozatokért való felelőssége megállapításának feltételeit. Ha nem ez a helyzet, ezt követően arra a kérdésre térek rá, hogy e joggal mégis ellentétes‑e az, hogy e szerződő fél felelősségét a biztosító megtérítési keresete révén megállapítsák.
1. A szerződő fél felelősségének feltételei
93. Jóllehet a Bíróságnak még nem volt alkalma állást foglalni a biztosító azon jogának az uniós joggal való összeegyeztethetőségéről, hogy megtérítési keresetet indítson a károsult utassal szemben, amennyiben ez utóbbi egyúttal a szerződő fél is, valamint ő az, aki a biztosítási szerződés megkötésének időpontjában a valótlan nyilatkozatokat tette, az ítélkezési gyakorlatból e tekintetben hasznos tanulságok vonhatók le.(45)
94. A Churchill Insurance Company Limited és Evans ítélet(46) tárgyát egy balesetben károsult személlyel szembeni megtérítési kereset képezte.
95. Ez az ítélet egy olyan nemzeti jogi rendelkezésre vonatkozott, amely lehetővé tette a biztosító számára, hogy visszakövetelje a biztosítottól a biztosítási szerződésből fakadó felelőssége folytán kifizetett összeget. Az említett ítélet olvasata azt mutatja, hogy e rendelkezés két eltérő értelmezést tett lehetővé, és azok a felek közötti vita tárgyát képezték.
96. Az első értelmezés szerint ugyanis a szóban forgó nemzeti rendelkezés a biztosítottal szembeni megtérítési keresetet írt elő e kártérítés visszatéríttetése érdekében, ha e biztosított okozta vagy engedte meg a gépjármű e vezető általi használatát.(47) A második értelmezés szerint e rendelkezésnek az volt a joghatása, hogy a biztosítási szolgáltatásból automatikusan kizárja azon közúti balesetet szenvedett károsult utast, aki biztosított volt, és aki átengedte a vezetést egy nem biztosított vezetőnek.(48) A kérdést előterjesztő bíróság ezt a második értelmezést fogadta el, következésképpen ez tükröződik a Bíróság ítéletében is.
97. Még fontosabb, hogy ezen ítélet olvasata azt sugallhatja, hogy egy olyan rendelkezés, amely automatikusan kizárja a biztosítottnak esetlegesen járó kártérítést (második értelmezés), a 2009/103 irányelv hatálya alá tartozik, míg egy olyan rendelkezés, amely szerint a biztosító megtérítési kereset útján kérheti szerződéses partnere polgári jogi felelősségének megállapítását (első értelmezés), nem tartozik ezen irányelv hatálya alá.
98. A Bíróság ugyanis, miután jelezte, hogy a nemzeti jognak a kérdést előterjesztő bíróság által elfogadott értelmezését, vagyis a második értelmezést kell figyelembe vennie, rámutatott, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések „nem valamely, a polgári jogi felelősséget szabályozó jogszabálynak az uniós joggal való összeegyeztethetőségére vonatkoznak, hanem egy olyan rendelkezésnek e joggal való összeegyeztethetőségére, amely a kérdést előterjesztő bíróság értelmezése szerint automatikusan kizárva a biztosítottnak esetlegesen járó kártérítést, korlátozza a polgári jogi felelősség terjedelmét”.(49) A Bíróság ezért úgy ítélte meg, hogy az előterjesztett kérdések tehát a vonatkozó uniós szabályozás hatálya alá tartoznak.
99. A Churchill Insurance Company Limited és Evans ítélet(50) ezen értelmezését megerősíti a BUL INS végzés,(51) amelyben a Bíróság megállapította, hogy a 2009/103 irányelv 13. cikke a felelősségbiztosítási fedezetnek a balesetet szenvedett harmadik felek tekintetében történő esetleges korlátozásaira vonatkozik, nem pedig a biztosító által a károsultnak nyújtott kártérítést követően indított megtérítési keresetekre.
100. Így a szerződő fél balesetet követően a biztosító által kifizetett összegek tekintetében fennálló felelősségének megállapítására vonatkozó feltételeket az uniós jog nem szabályozza. Azt kell még meghatározni, hogy e felelősség megállapításának az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés második részében említett feltételei sérthetik‑e mégis a 2009/103 irányelv hatékony érvényesülését.
2. A 2009/103 irányelv hatékony érvényesülése és a megtérítési kereset
101. A kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a biztosító indíthat‑e megtérítési keresetet a szerződő féllel szemben a biztosítási szerződés alapján az utóbbi részére kifizetett teljes összeg megtérítése érdekében.
102. Jóllehet a szerződő fél felelőssége megállapításának feltételei a tagállamok hatáskörébe tartoznak, az e területre vonatkozó hatáskörüket az uniós jog tiszteletben tartása mellett kell gyakorolniuk, e jog hatékony érvényesülésének sérelme nélkül.
103. E tekintetben a 2009/103 irányelv hatékony érvényesülésére vonatkozó ítélkezési gyakorlatában a Bíróság különbséget tesz egyrészt a biztosító általi felelősségbiztosítás terjedelmét a harmadik fél károsult és a biztosító közötti viszonylatban korlátozó biztosítási tárgyú rendelkezések, és másrészt a polgári jogi felelősségre vonatkozó nemzeti szabályozás azon rendelkezései között, amelyek meghatározzák a biztosítottnak az ilyen harmadik fél károsult irányában fennálló felelősségét.(52) Elvben főként az előbbi rendelkezések sérthetik ezen irányelv hatékony érvényesülését.(53) Főszabály szerint ugyanis a biztosító felelőssége a biztosított polgári jogi felelősségéből ered, és az említett irányelvnek nem célja a tagállamok e polgári jogi felelősségre vonatkozó szabályozásainak harmonizálása.
104. Egyébiránt ugyanezen ítélkezési gyakorlat szerint a kötelező gépjármű‑felelősségbiztosításra vonatkozó uniós jogi rendelkezések hatékony érvényesülésének biztosítása érdekében e rendelkezéseket úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétesek az e hatékony érvényesülést sértő nemzeti szabályozások, mivel azzal, hogy hivatalból kizárják vagy aránytalanul korlátozzák a károsult kötelező gépjármű‑felelősségbiztosításból eredő kártérítéshez való jogát, meghiúsítják a közlekedési balesetek károsultjainak védelmére irányuló, az uniós jogalkotó által folyamatosan követett és megerősített cél megvalósítását.(54)
105. Ezen ítélkezési gyakorlat fényében meg kell állapítani, hogy az olyan nemzeti szabályozás, amely lehetővé teszi a biztosító számára, hogy keresetet indítson a károsult utassal szemben, amennyiben ez utóbbi egyúttal a szerződő fél is, valamint ő az, aki a biztosítási szerződés megkötésének időpontjában a valótlan nyilatkozatokat tette, az ezen károsult utas részére a biztosítási szerződés teljesítése során kifizetett teljes összeg megtérítése érdekében, sértheti e személy azon jogát, hogy a kötelező gépjármű‑felelősségbiztosítás alapján kártérítést kapjon, és ennélfogva sértheti a 2009/103 irányelv hatékony érvényesülését.
106. Az ilyen nemzeti szabályozás ugyanis azzal a hatással jár, hogy befolyásolja a harmadik fél károsult és a biztosító közötti viszonyt, anélkül hogy befolyásolná a közúti balesetért közvetlenül felelős biztosított polgári jogi felelősségét. Az a körülmény, hogy e nemzeti szabályozás a szerződő fél által a biztosítási szerződés megkötésekor tett valótlan nyilatkozatok szankcionálását célozza, nem kérdőjelezi meg ezt a megállapítást. Az a tény ugyanis, hogy a károsult utas a szerződő fél, aki a biztosítási szerződés megkötésének időpontjában a szokásos vezető kilétére vonatkozó valótlan nyilatkozatokat tette, nem változtat a 2009/103 irányelv értelmében vett „harmadik fél károsulti” minőségén.(55)
107. E tekintetben kétségkívül igaz, hogy a Ruiz Bernáldez ítéletben(56) a Bíróság megállapította, hogy „a kötelező biztosítási szerződés előírhatja, hogy ilyen esetekben a biztosító megtérítési igényt érvényesíthet a biztosítottal szemben”. Ezt az ítéletet azonban nem lehet úgy értelmezni, hogy az uniós joggal nem ellentétes az, hogy a biztosító megtérítési keresetet indíthasson azon személlyel szemben, akivel a biztosítási szerződést megkötötte, amennyiben e személy egyben a 2009/103 irányelv értelmében vett harmadik fél károsult is.
108. Ugyanis, amint azt a francia kormány hangsúlyozza, a Ruiz Bernáldez ítéletben(57) a biztosított volt a gépjármű vezetője és a kár okozója, így nem merült fel a károsult kártérítéshez való joga e keresetből következő sérelme kockázatának kérdése. Egyébiránt a Bíróság megállapításai pontosabban a biztosítási szerződés egy olyan kikötésére vonatkoztak, amely lehetővé tette a biztosító számára, hogy megtérítési keresetet indítson a biztosítottal szemben azon összegek megtérítése érdekében, amelyeket egy ittas járművezető által okozott közlekedési baleset károsultjának fizettek ki.(58) Ezzel szemben ebben az ítéletben semmi nem utal arra, hogy az uniós jog általi bármely korlátozás nélkül ilyen megtérítési keresetet lehetne indítani azon személlyel szemben, aki a biztosítótól kártérítésben részesült. Épp ellenkezőleg, a Bíróság megállapította, hogy „a kötelező biztosítási szerződés nem írhatja elő, hogy bizonyos esetekben, és különösen akkor, ha a gépjármű vezetője ittas állapotban volt, a biztosító nem köteles kártérítést nyújtani a biztosított gépjármű által harmadik feleknek okozott személyi sérülésekért és anyagi károkért”.(59)
109. Még fontosabb, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés második részében szereplőhöz hasonló megtérítési kereset figyelmen kívül hagyja az olyan intézkedés arányossága biztosításának szükségességét, amely arra irányul, hogy megfossza a károsultat a biztosító általi kártérítéshez való jogtól.
110. Ugyanis, amint az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, a szerződés semmissége a valótlan nyilatkozatokból ered, amelyek megváltoztatták a biztosítót érintő kockázat megítélését, és ebből következően a biztosítás költségét, anélkül hogy ez bármilyen hatással lenne a balesetre és a kár mértékére. Márpedig, ha – a szerződő félnek az érintett gépjármű szokásos vezetőjének kilétére vonatkozó valótlan nyilatkozatai szankcionálásának ürügyén – az érintett személy részére a közlekedési baleset során elszenvedett kár megtérítése címén kifizetett teljes összeg megtérítése iránti keresetet indítanak, az említett kereset gyakorlatilag azzal a következménnyel jár, hogy véglegesen és aránytalan módon megfosztja ezt a személyt attól a védelemtől, amelyet a 2009/103 irányelv az ilyen balesetek károsultjai számára biztosít.
111. E körülmények között az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés második részére azt a választ kell adni, hogy a 2009/103 irányelv 3. és 13. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azokkal ugyancsak ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely lehetővé teszi a biztosító számára, hogy a károsult utasnak az érintett jármű szokásos vezetőjére vonatkozó, szándékosan valótlan nyilatkozatán alapuló keresetet indítson a károsult utassal szemben az e szerződés teljesítése során neki kifizetett teljes összeg megtérítése érdekében, ha egyúttal e károsult utas a szerződő fél.
V. Végkövetkeztetés
112. A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a Cour de cassation (semmítőszék, Franciaország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következő választ adja:
A gépjármű‑felelősségbiztosításról és a biztosítási kötelezettség ellenőrzéséről szóló, 2009. szeptember 16‑i 2009/103/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. és 13. cikkét
a következőképpen kell értelmezni:
– azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely lehetővé teszi, hogy a gépjármű‑felelősségbiztosítási szerződés semmisségére a károsult utassal szemben hivatkozzanak, ha egyúttal ő a szerződő fél, és a semmisség e szerződő fél által az érintett gépjármű szokásos vezetőjére vonatkozóan szándékosan tett valótlan nyilatkozat következménye;
– azokkal ugyancsak ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely lehetővé teszi a biztosító számára, hogy a károsult utasnak az érintett jármű szokásos vezetőjére vonatkozó, szándékosan valótlan nyilatkozatán alapuló keresetet indítson a károsult utassal szemben az e szerződés teljesítése során neki kifizetett teljes összeg megtérítése érdekében, ha egyúttal e károsult utas a szerződő fél.